JÉZUS - VÁRÁS ~ ADVENTI ELMÉLKEDÉS ~ 2014 NOVEMBER 30.

SZENTÍRÁSI OLVASMÁNY

'Miért hagytad Urunk, hogy letérjünk útjaidról, és hogy megkeményítsük
szívünket ahelyett, hogy félve tiszteltünk volna? Fordulj felénk újra a te szolgáidért, örökrészed törzseiként. Ó, bárcsak széttépnéd az egeket, és leszállnál! Színed előtt megolvadnának a hegyek, mint ahogyan a láng felgyújtja a rőzsét, és ahogyan a tűz felforralja a vizet. 'Iz 63;1719b-64;1

ELMÉLKEDÉS

Advent ösvényén, a bűnbánat és megtérés útján kell elindulnunk, hogy
a szeretet iskolájában tudjuk elhelyezni önmagunkat, ne pusztán értelmünkkel hanem a szívünkkel is járjuk az Üdvözítő felé vezető utat. Jellemezzék az imádság, a kérés, a hálaadás és a vágyakozás szavai a várakozás idejét. Hívjuk, és mindegy siettessük az Úr érkezését, és gyengeségünk, törékenységünk elismerése mellett hitünk egész valósága jelenjen meg imáinkban.

FERENC PÁPA TANÍTÁSA

'Aki útra kel, hogy tegye a jót, az már közeledik Istenhez, és már élvezi  az ő segítségét, mert az isteni világosság természetéhez tartozik, hogy megvilágosítsa szemünket, miközben mi úton vagyunk, a szeretet teljessége felé.' 
- Lumen fidei kezdetű enciklikából,35 -

LELKI OLVASMÁNY

A mai világnak - a maga sokféle és nyomasztó fogyasztói kínálatával - nagy veszedelme és az egyénközpontú szomorúság, mely a kényelmes és kapzsi szívből, a felszínes élvezetek beteges kereséséből, az elszigetelt lelkiismeretből fakad. Amikor az egyén benő élete bezárkózik a saját érdekeibe, akkor nem marad hely mások számára, többé nem jöhetnek be szegények, többé nem hallja Isten hangját, nem örül szeretete édes örömének. A hívek kétségtelenül ki vannak téve ennek az állandó veszélynek. Sokan esnek ennek áldozatává, és érzéketlen, elégedetlen, élettelen személyekké válnak. Ez nem a méltó és teljes élet választása, nem Isten ránk vonatkozó vágya; ez nem a Szentlélekben való élet, mely a feltámadott Krisztus szívéből forrásozik.
- 'Ferenc pápa Evangelii gaudium kezdetű evangéliumi buzdítása' 2. -

Forrás ~ Kránitz Mihály: Adventi útikönyv Ferenc pápával